Ma délelőtt a nagycsaládi húsvétolás alkalmából Adri és Petra (unokahugomék) kaptak egy-egy nyulat. Nagy volt az öröm (mármint a gyerekek részéről). Reméljük pünkösdkor nem nyúlpaprikás lesz a menü. De ha az lesz, a gyerekeknek nem szabad elárulni!Este a békásmegyeri katolikus plébánián egy szintén barátságos pap tartotta az istentiszteletet. Az emmausi tanítványokról beszélt röviden, de nagyon összeszedetten és érzékletesen. A mise-állandó szövegrészeit is kicsit máshogy mondta (több kiegészítéssel, néhol más megfogalmazással), ami szintén tetszett, sőt a Miatyánkból is kivette a beletűzdelt imádságsort.
Viszont furcsa volt, hogy a mise végén nemcsak a pápai és a magyar himnuszt, hanem a székely himnuszt is elénekeltük. Az még hagyján, hogy nemzeti ünnepeinken gyakorlatilag lecserélődött Szózatunk a Székelyhimnuszra, de mit keres mindez egy templomban? Ráadásul éppen egy katolikus templomban?
Az erdélyiek régi nemzeti imádsága a Csíksomlyói Boldogasszony himnusz (Mária-siralom más néven) volt, csakhát, a "derék" református uraknak, sehogy sem volt inyére ez a dolog: "Mégiscsak nem rendjénvaló ilyesfajta ének nemzetünknek, no, csináljunk valami nekünkvalót!" - Meg is született a mai napig is ismert székelyhimnusz: végzettel, Csaba királyfival, csillagösvénnyel. Szép, magasztos, dicsteljes, de egy biztos: nagyon nem krisztusi (szó ami szó, mi reformátusok erre nem lehetünk nagyon büszkék).
Ha már itt tartunk: a pápai himnusz "hő ima zeng édesdeden" szövegrésze is megérett már az átírásra, nem?!
