Az advent végeztével (amely szó a tévedések elkerülése végett, nem várakozást, hanem eljövetelt jelent) a kimerültség, megkönnyebbülés és a boldogság egyszerre szakadt rám. Az évzáró munkahelyi buliból (ami egy református templomban volt!) hazafelé a hidegben eltöprengtem a karácsonyon, a családom fontosságán, meg mindenfélén. Jó érzés volt, már gondolatban is átélni mindazt a jót, ami körülvesz. (Este még a tévében beletévedtem egy interjúba Müller Péterrel. Jó volt hallgatni őt is, az élet lényegének és értelmének kereséséről, a szeretetről. Nagyon bölcs ember, csak ne lenne annyira szinkretista és bárcsak tisztán hírdetné a Lényeget, ami egymás szeretetnél is fontosabb: az igaz Isten, aki nélkül egymást szeretni nem is tudjuk).Talán nem is lenne olyan nehéz ilyesfajta boldogságot, igaz szeretetet átélni másoknak sem, amit tegnap hazafelé éreztem. Azok is átélhetnék a lényeget, akik az üzletekben (velem együtt) tülekedtek, szorongtak a metrón és elkeseredve zúdították panaszaikat rám a munkahelyen. Csak kellenne egy kis szeretet és sok-sok Krisztusból. Ha egyszer az Úr Jézus kerülne a középpontba a saját születésének emléknapján, talán szebb lenne az ünnep is és nem csak ebben a pár napban...
