Az utóbbi hetekben rákaptam Steven Saylor történelmi krimijeire. Igazándiból sosem szerettem a krimi műfaját (természetesen mindemellett elismerem a műfaj érdemeit, de talán túl keveset olvastam és talán pont rosszakat). Saylor kötetei viszont mások, mint eddigi tapasztalataim. Történetei hiteles történelmi alapokon nyugszanak (a kötetek végén pár oldalas forráshivatkozást és bibliográfiát is találunk, szintén olvasmányos formában) és meseszerűen vezetnek vissza az ókori Róma mindennapjaiba. A nyomozás szálai közt bepillanthatunk a római élet apró-cseprő dolgaiba. A gyilkossági nyomozás mellett lenyűgőz és elkényeztet minket a szerző az ókor milliőjében. Saylor nem untat hosszas műleírásokkal, történelmi vázlatokkal. Mindent amit a korszakról el akar mondani, apró életképekbe, epizódokba bújtatja: így ismerhetjük meg a temetéseket, a lakomákat, egy kis szatócsbolt életét vagy éppen az ókori testőrök, bordélytulajdonosok, arisztokraták, szegények, gályarabok és híres emberek mindennapjait. Regényeiben Cicero vagy Crassus egészen közelivé, személyessé válik, akárcsak az író által kitalált nyomozó...
Már a második regény vége felé tartok és megdöbbentett az is, mennyire más ez a második kötet, mint a Római vér, mely a szerző első munkája és "Gordianus, a római nyomozó" történet-folyamának első kötete. Míg az első kötet thriller jellegű, borzongató és "pörgős", addig a második rész, a "Végzet fegyvere" lassú folyású, titokzatos, misztikus. A stílusjegyek beazonosíthatóak, de mesteri a megfogalmazás és a ritmusváltás a két mű között. Csak ajánlani tudom! Magam is alig várom, hogy Sulla és környezete világának ármányaiból, a Spartacus féle háborúban nyomozó Gordianus belekezdhessen végre "Catilina rejtéylének" kibontásába, mely a sorozat harmadik kötete.
