Egy kéziratrverésen Károli Gáspár református lelkész egy kéziratos levelét árverezik. Érdekes bepillantást enged mindez a - mai szemmel távoli, idegen, leegyszerűsödő - múltba. Károlira gondolva, csak pár mozaikszerű kép ötlik fel előttem: gyertyával világított szegényes íróasztalon sok-sok könyv, temérdek beírt papír és egy gyűrött, szakálas megviselt emberi arc, aki lelkiismeretesen görnyed íróasztala fölé és fordítja a Bibliát. Talán csak arra a pár percre áll fel, míg Szenczi Molnárnak átadja a kész kéziratrészleteket, aki futva megy Vizsolyba, ahol összetintázott kötényű nyomdászlegények iziben kezdik is a betűválogatást a nyomtatótáblába...Pedig valószínűleg az ő élete is tele volt ugyanolyan hétköznapi dolgokkal, mint a miénk (hitel és törlesztés, ahogy a levélben olvashatjuk - mennyire ismerős). Ő sem szentként élt, hanem "odaszánva". Ami mégis megkülönbözteti, kiemeli és emlékezetessé teszi: az, hogy élete nem csak annak "lebonyolításáról" szólt, nem apró megoldások százainak sorozatáról, nem a "boldogulásról" (bár meg merem kockáztatni, hogy valószínűleg élete nagyobb idejét ő is ezzel töltötte), hanem "felvállalt küldetéséről".
Az életet magáért az életért élni nem igazán éri meg. "Építeni", "tenni" már valami. "Isten ügyét" szolgálni: úgy hiszem, ennél nem lehet több!
