Molnár Sanyi barátom egyszer azt mondta: "Ő nem akar olyan feleséget aki szereti az ÚRJézust; ő csak olyat akar, aki nagyon szereti az ÚRJézust". Igaza volt. De én még kiegészíteném annyival, hogy ne legyen olyan feleségünk aki szeret minket, csak olyan, aki nagyon szeret.Most, hogy az utóbbi években több mennyegzőn is voltam, rájöttem, hogy nem számítanak a körülmények: sem az időjárás, sem a vendégek száma, sem az, hogy milyen az étel vagy, hogy miként zajlik az esküvő programja. Egy számít: milyen a pár. Ha nagyon szeretik egymást, ha igazán "együtt vannak", egymásra vannak hangolódva, árad belőlük az öröm, a szeretet akkor az esküvő és a lagzi is remek lesz mindenkinek és az ember úgy megy haza, hogy "de jól éreztem magam, milyen jó mennyegző volt!" - Nos Istvánék esküvője pont ilyen volt.
Egyébként remek vőfélyt sikerült választaniuk. Nemcsak a kötelezőt hozta, de tudott spontán lenni és rögtönözni is. A fenti képen: "az ifjú feleség annyira sózza meg a kenyeret amennyire szereti az urát, az újdonsült férj pedig akkorát harapjon a kenyérből, amennyire szereti asszonyát" "játék".
A baloldali képen a ferences templom szószéke (talán félkarú hittérítők számára?). Az ökumenikus szertartás nagyon szép volt és az orgona, mint minden jó akusztikájú, nagy templomban fantasztikus élményt nyújtott. A be- és kivonuló orgonajátéknál -csakúgy, mint a mi esküvőnkön Encivel- nem spórolt a "sípokba juttatott levegővel" a kántor. Meg kell hagyni, egy templomi szertartás "jó orgona" nélkül nem az igazi.
