Egy kéziratrverésen Károli Gáspár református lelkész egy kéziratos levelét árverezik. Érdekes bepillantást enged mindez a - mai szemmel távoli, idegen, leegyszerűsödő - múltba. Károlira gondolva, csak pár mozaikszerű kép ötlik fel előttem: gyertyával világított szegényes íróasztalon sok-sok könyv, temérdek beírt papír és egy gyűrött, szakálas megviselt emberi arc, aki lelkiismeretesen görnyed íróasztala fölé és fordítja a Bibliát. Talán csak arra a pár percre áll fel, míg Szenczi Molnárnak átadja a kész kéziratrészleteket, aki futva megy Vizsolyba, ahol összetintázott kötényű nyomdászlegények iziben kezdik is a betűválogatást a nyomtatótáblába...Pedig valószínűleg az ő élete is tele volt ugyanolyan hétköznapi dolgokkal, mint a miénk (hitel és törlesztés, ahogy a levélben olvashatjuk - mennyire ismerős). Ő sem szentként élt, hanem "odaszánva". Ami mégis megkülönbözteti, kiemeli és emlékezetessé teszi: az, hogy élete nem csak annak "lebonyolításáról" szólt, nem apró megoldások százainak sorozatáról, nem a "boldogulásról" (bár meg merem kockáztatni, hogy valószínűleg élete nagyobb idejét ő is ezzel töltötte), hanem "felvállalt küldetéséről".
Az életet magáért az életért élni nem igazán éri meg. "Építeni", "tenni" már valami. "Isten ügyét" szolgálni: úgy hiszem, ennél nem lehet több!
Ma túlestem a szokásos novemberi mizérián. Felmondtam a kötelező biztosításom. Rá egy percre ugyanott, ugyanannál az ügyintézőnél újrakötöttem. Így az éves díjam 20.000 Ft-tal csökkent.
Megnéztük az 
Két nap szabadsággal hosszú hétvégét csináltunk és ellátogattunk a rokonsághoz. Emesére nagyon büszke vagyok, mert kiválóan viselkedett végig, pedig új helyen kellett aludnia, máshogy fürdött, nem a kis szobácskájában töltötte a napját és nagyon sok különleges élmény, körülmény érte. Megjárta Nyíregyházát, Debrecent és az M3-ast kétszer... Amikor estefelé hazaérkeztük, annyira megörült a szobájának, a kádjának, a megszokott metódusú fürdésnek, hogy öröm volt nézni! Úgy tűnik felettébb jól érzi magát velünk (még szép) és nagyon megszerette a kis otthonát. Nagyon aranyos kislány! Hazafelé jövet a sztrádán Keviékkel futottunk össze (szerencsére nem a szó szoros értelmében). 130km/h-ás sebességnél a vaksötét autópályán észrevettek minket és lelkesen integettek! Le a kalappal Kevi élesszeme előtt! Kedves záróakkordja volt a hétnek!
Debrecenben beugrottunk Felföldi atyához (bármilyen furcsa, de református létemre továbbra is csak katolikus templomban jártam eddig a civis városban - dehát ilyen az ökumenikus házasság). Mutatott pár részletet egy nagyon érdekes dvd-ből, mely egy a francia alpokban lévő karthauzi rendről szól (látva, hogy francia kiadás, rákérdeztem: van e hozzá szinkron vagy felirat... kellett egy perc mire leesett, hogy ehhez a DVD-hez nem nagyon kell ilyesmi...). Fantasztikus és lenyűgöző, de semmi esetre sem vonzó. Úgy érzem a némasági fogadalom útja az elcsendesedéshez nem feltétlen a helyes út Istenhez. Ő nem erre hív minket! Persze nem én vagyok, akinek meg kell ítélnie ezeket a dolgokat vagy sarkos véleményt kell alkotnia. Viszont ami tény, nagyon megfogtak a film részletei és nem csak az érdekességük miatt, hanem mert nagyon elgondolkodtatóak.
Szunyinak köszönhetően tegnap este Zolinál egy "gyors" (szabályismertetéssel) 3,5 órás party-t játszottunk a 
A játék igazi gamer játék, nagyon sokfelé kell a figyelmet irányítani, nagyon alaposan át kell gondolni minden lépést. Szinte már lehetetlen feladat megtalálni a tökéletes lépést, emiatt az ember a lépését követően szinte minden esetben bosszankodik, hogy jobb lépése is lett volna. A Cuba egy rész 
Tegnap átvettem egy internetes fórumon, használtan de új állapotban (még a keretekből a lapkák sem voltak kinyomkodva) kínált társasjátékot: A 
Nem lehet elvonultan űzni. A leírtaknak megfelelő ember pedig mi másra vágyhatna az életében, mint családra és családos/családbarát környezetre! Megintcsak meg kell állapítanom: A társasjátékozás csodálatos dolog!
A napokban a tévében volt egy riportösszeállítás a Dzsungel könyve musical rendezőjével, íróival, szereplőivel. Hirtelen nosztalgia ébredt bennem és újra elővettem a CD-t a szekrényből, amit még 1998-ban vettem. Továbbra is lenyűgözően szép: Az egyes fejezetek különbözősége, színessége (zenei feldolgozás tekintetében), a humor, az érzelem, és az összhatás! Fantasztikus! Magával ragadó! Jelenleg végtelenítve szól a lakásban.
Apáczai Csere János (filozófus, pedagógus) 1625-1659, Áprily Lajos (költő, műfordító) 1887-1967, Balczó András (olimpikon öttusázó) 1938-, Csók István (festőművész) 1865-1961, Diószegi Sámuel (lelkész, botanikus) 1761-1813, Édes Gergely (lelkész, költő) 1763-1847, Fazekas Mihály (író, költő, botanikus) 1766-1828, Gyö
Ma este Zolinál két új társasjátékkal is megismerkedtünk. Az egyik a 
Tegnap Encivel -sok idő után újra- színházban voltunk. Természetesen nem csak úgy a magunk kedvtelésére, hanem Emese lányunk megbízásából, akinek az egyik kedvenc dalocskája "
"Jézus hozzájuk lépett és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,18-20)
A társasjátékok világában most éppen a 
Encinek a múlt héten megtanítottam a 
Két éve vagyunk házasok Encivel. Visszagondolva erre a kétévvel ezelőtti napra első gondolatként ezek ugranak be:
...ezeket nem bírtam kihagyni. A napokban a Szépvölgyi és a Pacsirtamező utcánál fotóztam az alábbi "gyöngyszemeket":
Pár éve a 
Hazafelé jövet a Szépvölgyi út mellett lévő Montevideó utcára is nyíló 
A Piccanteban a pizzák nagyon eltaláltak: igazi olaszos ízeket kóstolhattunk, de mindemellett "egyéniségük" is volt (itt jegyzem meg, hogy valódi passzírozott paradicsomalapot használnak!). Ezért szívesen fizet az ember 3-400 forinttal többet. A kiszogálás várakozáson felüli: diszkrét, előzékeny, végtelenül udvarias és figyelmes. Az ételválaszték átlagos, de szerintem nem is szükséges sokfélét tartani. Legyen kevesebb, de azok minőségien elkészítve. A helységek, az utcabútor, illetve a belső kialakítás és berendezés első osztályú. Az utcafront nagyon kellemes atmoszférával rendelkezik. A kés és a villa -szokás szerint- a pizza kényelmes elfogyasztásához alkalmatlan. Ezt leszámítva 10-ből 10 pontos a Pizza Piccante.
Jelenlegi „kenyéradóm, főnököm" (a 2 hónapos Emese) elengedett egy fél munkanapra. Nagylelkűségét az is elősegítette, hogy nagyon jó helyettesítőt találtam magam helyett, az egészen kiváló apukáját. Kismamaként, így az első időkben -amikor egy baba nagyjából 3 óránként eszik- nagy lehetőség egy ilyen kimenő jól akartam kihasználni. 
400 éve született 
többszáz protestáns lelkészt, tanítót, harangozót (!) ítélt el hite miatt, a felségárulás bárkire könnyen ráfogható vétségével és végeztetett ki vagy záratott börtönbe. Természetesen a kor szokása szerint válogatott kínzásokkal próbálták a prédikátorokat rávenni vallásuk elhagyására. Viszonylag kevesen törtek meg, így elrettentésképpen 39 (más források szerint 40, illetve 41) református és lutheránus prédikátort hurcoltattak el Itáliába és adtak el gályarabságra. Közülük Nápolyból, ahol szabadulásuk idején raboskodtak, 28 prédikátor tért haza élve. Az eset felszínre kerülését követően nemzetközi szinten botránkozott meg Európa, viszont ahogy az már lenni szokott, kevesen tettek lépéseket. Egyedül a holland parlament hozott érdemi döntést: Ruytert bízták meg, hogy "tegyen erőfeszítéseket kiszabadításuk ügyében". Az admirális egyéni módon értelmezte az "erőfeszítés" szót és maximálisan élt is lehetőségeivel. 1676. február 11-én körülvette Nápoly városát flottájával. Ágyúit a városra irányította... Nem volt szükség ennél több "erőfeszítésre". A nápolyi alkirály szabadon engedte a még életben maradt prédikátorokat.
Ruyter és a hollandok e nemes gesztusa évszázadokra, sőt, mind a mai napig meghatározza Hollandia és Magyarország, kiemelten a holland és a magyar református egyház kapcsolatát. Századokon keresztül tanulhattak ösztöndíjjal magyar reformátusok hollandiai egyetemeken és azon sem kell csodálkoznunk, ha a XVII-XVIII. századi könyvek kiadási helyeként Utrechtet találunk feltüntetve. A Baár-Madasban még sportszereinket és iskolapadjainkat is Hollandiából kaptuk. Emlékszem a nyelvi teremben az asztalomba volt karcolva: "
Megdöbbentő, de Michiel de Ruyterről és a gályarabokról alig találunk információt magyar oldalakon. A 331 éve gályarabságra adott "hitvalló őseink" teljes névsora (zárójelben a szolgálati hely és a felekezet: ref=református, luth=lutheránus), megemlékezésként és az irántuk való őszinte tisztelet és hála jeleként most fog elsőként felkerülni az internetre:
