Találgatások övezik a Harry Potter utolsó fejezetének tartalmát. Befolyásos - magukat megnevezni nem akaró - politikusok segítségével pár részletről most lehull a lepel:A "liberális" párt információi szerint:
Harry szakít Ginnyvel és titokban összejön Neville Longbottommal. Harry egyébiránt a mű tetőpontján teszi meg coming out-ját a mit sem sejtő Ron és Hermione előtt, akik terészetesen mindezt örömmel fogadják.
Bár Harry szüleit Voldemort megölte a közösségi "kormányzati" kényszer miatt összefognak, hogy átvegyék a hatalmat a fasiszta varázslók által irányított Minisztériumtól. Stan Shunpike előzetes letartóztatását meghosszabbítják közösség elleni izgatás vádjával és további embereket küldenek hasonló indokkal börtönbe. A tanulók boldogok, hiszen a Mágiaügyi Minisztérium oktatási reformját Ms Umbridge készíti: hamarosan bevezetik a 7 sarló/hó tandíjat, a bagolytartási illetéket, a kakaóbiztos varázspálcákat. Az iparnegyedbe költöztetett Roxfortban Bimba professzort menesztik. A gyógynövénytan helyett a kanabisztan kerül a tantárgyak közé; a jó öreg iskolát belengi a marihuána finom illata.
A Szent Mungóból elküldik a nővérek 30%-át és az orvosállományt felére csökkentik. A felszabadult épületrészt egy nemzetközi cégcsoport vásárolja meg és úgy mint a már korábban bezárt és leprivatizált Roxfortból, szintén varázslóhotel építését tervezik.
Kiderül, hogy a 4-es metró építése csak Dumbledore iránti tiszteletből lett leállítva, akinek, mint köztudott a térde fölötti átokhegnél a komplett metróhálózat megtalálható. Igazán nem lenne illő módosítani ezen.
A gyanús ügyletek vádjával leültetett Mundungus Fletchert kiengedik, mivel bebizonyosodik, hogy nem követett el visszaélést, csupán csak liberális értelemben privatizálta Sirius Black vagyonát.
A nemzeti radikálisok információi szerint:
A halálfalók segítségével Voldemort győzedelmeskedik és megöli Harryt. Minden sárvérűnek és vérárulónak távoznia kell a varázsvilágból. Csak az aranyvérűek juthatnak pozícióhoz és tanulhatnak az iskolákban. A kvidicsbajnokságot beszüntetik, helyette szittya-thesztrál-lóverseny lesz az iskolai sport.
A Manójogokért küzdő felvonulókat szétveri a varázsrendőrség.
A szocialista körök verziója:
A Minisztériumban új szelek fújnak. A kormányváltást követően az új miniszterek: Lucius Malfoy, Avery Sr Crabbe és Rabastan Lestrange.
Voldemortot Merlin díjra terjesztik fel a zavartalan átmenetben tett múlhatatlan érdemeiért, bár ez ellen pár intoleráns viselkedésű varázsló, mint Remus Lupin és McGalagony professzor tiltakoznak. Természetesen kizárólag szakmai alapon már évekkel ezelőtt eltávolították tisztségéből a professzorasszonyt.
A miniszterelnök Malfoy főként nyugdíjas varázslók előtt tart előadásokat és fórumokat. Érthetetlen Harryék számára, miért rajonganak érte, még Longbottom nagyanyja is. Hermione rájön a megoldásra: a Minisztérium imperius átok alatt tartja a nyugdíjasokat.
Harry megtalálja Piton aktáját a Varázsterror Múzeumban, kiderül, a volt bájitaltanár - ha jól olvasható - D-209 fedőnéven kettősügynök volt a Főnix Rendje és a Halálfalók közt. Ki gondolta volna?
Komolyabbra fordítva a szót: keresztyén véleményt a Harry Potter sorozatról itt találtok.
Tegnap a 
Vajon van lehetőségünk a média által a tisztánlátásra vagy, ha ez nem is lehetséges, akkor inkább zárjuk ki ahogy lehet az életünkből a híreket, a politikát, a közéletet? Jól teszem, ha nem tájékozódok a közéletről, mentve lelki békémet és megőrizve magamat az elkeseredéstől? Van értelme politikai/közéleti újságot olvasni? Ha igen, miért? De ha elzárkózok a közügyektől, közönyösen, vajon bírálhatom-e? Felmerül a kérdés, van e szabadsága az egyénnek a demokráciában? Hiszen az igazsághoz láthatóan nem férhet hozzá és akaratát nem juttathatja érvényre. Érdemes az igazságot keresni közügyekben? Meg lehet találni? Vajon igaza van Pilátusnak, amikor cinikusan Jézushoz szól vagy talán csak magának: "Micsoda az igazság?" A demokrácia és a diktatúra között néha úgy tűnik csak annyi lényegi különbség van, hogy a demokráciában két diktatúra váltogatja egymást, míg az igazi (nem feltétlenül gonosz) diktatúrában egy van, ami legalább kiszámítható (tudom, direkt sarkos a megfogalmazás!).
Ökumenikus életem paradox velejárójává vált, hogy időről-időre beleesek a kultur-kálvinizmus csapdájába, azaz fontosabbá válik a felekezeti keret számomra, mint a "tartalom". Elkezdek Bod Péter könyveket bújni, a gályarabokról olvasni és a -sajnálatosan- páratlanul szánalmas internetes oldalainkat (
Amikor Horváth Dezső a 
Nagy örömünkre az asztalos, sok megpróbáltatások, időcsúszás, apró-cseprő gond után elkészült a sarokszekrényünkkel és a (nem)dohányzó asztalunkkal, ami egyben zsúrkocsi is. Nagy vágyunk volt egy ilyen , hiszen a szoba közepét nem foglalja el állandóan az asztalka, viszont bármikor félre / be / ki / oldalra / előre / hátra gurítható, az igényeknek megfelelően. A bútorok tényleg gyönyörűre sikeredtek, és végülis még időben elkészültek, még kettesben vagyunk...
Június 25-én adták át a világ legrangosabb társasjáték-díját Berlinben: a 
Beismerem, egy rangos díj kiosztásánál sok mindent figyelembe kell venni, sok nyomásnak kell megfelelni és nehéz látni, melyik játék lesz a befutó (bár ezt nem is szabadna számításba venni), mégis érthetetlen a zsűri döntése. Ha a zsűritagok minden ajánlott listába felkerült, majd jelölt játékot kipróbálnak nem értem, hogy nem a többek által várt 
Miért nem írják ki egyes filmek vetítése előtt, hogy: "A következő filmet csak olyan nézőinknek ajánljuk, akik szeretnek csalódni" vagy: "Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy csak abban az esetben tartózkodjanak a képernyő előtt az elkövetkezendő kétórában, ha balga módon rendületlenül hisznek abban, hogy lehet egy ötletről két bőrt lehúzni!" vagy: "Megkérjük kedves nézőinket, ha szórakozni és kikapcsolódni akarnak kapcsoljanak ki minket is!"?
Van egy rossz(?) tulajdonságom: Minden cetlit, papírrégiséget elteszek és időröl-időre rendezgetek. Most, hogy a napokban ismételten rendezgetni kezdtem a nagy kupac eltett, illetve lomtalanított, illetve megörökölt-talált "kultúr-papír -hulladékot", gondoltam pár érdekes dolgot meg is örökítek...
Gondolom sokan emlékszünk a váras szerencsi csokikra. Mennyire jó már! Miért nincsenek hasonló csomagolások manapság? Egyszerre érdekes, kultúrmegörző, tanító a gyrekeknek, de szerintem egy túrista is jobban örül egy ilyennek, mint a világon 900 billiárd helyen elérhető ugyanolyan csokiknak. És még valami: mindig lenyűgöz, hogy mennyi ötletes logót tudtak gyártani anno: lásd IH, ami egyben egy várat is jelképez. A jobboldali -régebbi szavatosságú- csokipapír (amit Nagypapám könyveit rendezgetve egy Arisztotelész kötetben könyvjelzőként találtam - jónéhány ilyen forrásból érkezett szerzeményem van) láthatóan gagyibb: A piros ritikülön és a kockás kofferen az ember még napokkal később is elmosolyodik, ha eszébe jut. Persze manapság már Utasellátó sincs, nemhogy Csemege Édesipari gyár. Meg persze -teszem hozzá csendesen- semmi olyan ami próbálna valami kulturális értéket közvetíteni központilag, akár csak egy csomagolópapíron is. 
Még soha nem tünt fel, hogy a gólyáknak lyukas a csőrük, át lehet látni egy kis lukon rajta és az se tudatosult még bennem, hogy a térdük előre felé hajlik!
Délben a rekordot ünnepeltük egy flaskával - délutánra maradt belőle egy kevés forralt bor... A szó szoros értelmében arcunk verejtékével termeljük hőn szeretett cégünknek a profitot... Igyekszünk nem forró fejűen dolgozni, de nehezen megy... Már senkit sem küldünk el melegebb éghajlatra, mert még a végén nálunk jelenne meg... Egyébként is a bonyodalmas ügyeket gyorsan megoldjuk: tűzrőlpattant kolleganőink általában forró nyomon vannak... De vigyázniuk kell, mert egy-két nehezebb üggyel könnyen megégethetik magukat... Volt már olyan kollegánk aki egy-egy melegebb helyzetben már begyulladt... Talán utoljára Forró Tamás volt ilyen meleg helyzetben amikor kiderült, hogy van némi (nyilvánvalóan olvadt) vaj a füle mögött... A raktárban közben üvőlt a "Van aki forrón szereti" - filmslágereket hallgatnak... Nekünk is melegen ajánlották, hogy hallgassuk...
Az ukrán kiadást láthatjuk az első képen, egy tökéletesen orosz/ukrán fejű Harryvel és egy ortodox pátriárka képében megjelenő Dumbledore-ral (a fején lévő korona nem tudom mi lehet? Talán a Teszlek süveg? - mindenesetre elég oroszos). A kép alján Ron a sakktáblával olyan, mint Kaszparov gyerekkorában. A borító egyébként jellegzetesen szláv. Szerintem az egyik legjobban sikerült borító az összes közül.
De haladjunk tovább, nézzük meg a baloldali harmadik borítónkat, mely a holland kiadásé. A tervező láthatóan a Star Wars sorozatra hajazó képet hozott össze. Vélhetően a (brutálisabb) holland fiatalok brutálisabb igényeit kielégítendő készült a borítókép. A szerző nevébe biggyeszetett manó jópofa ötlet és a többi köteten is szerepel egy-egy mágikus "lény". A jobboldali spanyol kiadáson Harry hupikéktörpikés Okoska szemüveget visel és ibériai málé-arcot vág. Lehet, hogy én érzek bizonyos dolgokat a karakterekbe, de ugye, hogy spanyol feje van?! A fogatot húzó aranylovak és az aranytojás élénk színe is olyan spanyolos.
A baloldali olasz kiadás Potter ábrázolása finom, művészi. Bár sálról sosem esik szó az egyébként hűvös albionban játszódó műben, mégis az olasz festő képében megjelenő főhös kiemelt kelléke a képen. A tükör sarkában megjelenő napkorong velencei maszkra emlékeztet minket és gondolom Harry arca is mindenki számára elég olaszosra sikerült. Végül egy kuriózum: A japán kiadás. Szintén nagyon elnyerte a tetszésem. Ez a borítórajz már-már képzőművészeti alkotás! A kőszobor vékonyra húzott szeme japános tekintetet ad viselőjének és az élénkpiros főnixmadár is valahogy párosítható a japán kultúrával.
Nagyon szeretem a nem várt, kellemes meglepetéseket, az olyan eseményeket, amikor valami olyan történik, ami a földi, pontosabban a magyarországi körülmények közt nem kivitelezhető. Egy ilyen apróságot éltem ma át:
Trianon.
A számítógépen rendezgettem a mappáimat és közben ráakadtam két régi dosos játékra: Toons és Tim (The Incredible Machine). Mindkettőt a Dynamix cég fejlesztette és két remek játékról van szó. Logikai fejtvényeket kell megoldanunk benne, különleges -olykor humoros- eszközök segítségével. A Toonsban már több animáció is járul az eseményekhez (lásd a képeken, magukért beszélnek), mégviccesebb és mégbővebb figurákkal és saját pályaszerkesztővel. A képernyőn közében találjuk a feladványt, előkészítve a terepet, bal oldalt pedig a felhasználható eszközöket. Újra nekiálltam megoldani a csavaros logikai feladványokat... nagyon jó kikapcsolódás (érdekes, vannak pályák, amiket többféle módon is meg lehet oldani)! És mindez 1993-ból, 4 megabájt terjedelemben! Az ember mindig rájön: az olyan régi játékok szavatossága, mint a Dyna Blaster, Civilization, Colonization, UGH, Day of Tentacle soha nem jár le (ha jól számolom összesen nincs 30 megabájt a játékok összterjedelme!). Nehéz megfogalmazni, mi a különbség a régi és új játékok közt. Az újakat sem ócsárlom, mert sok kiváló alkotás van, de "idősödve" egyre ritkábban veszi rá magát az ember, hogy megtanulja a bonyolult szabályokat, és rááldozza a sok időt, amit megkövetelnek a játékélmény nyújtásához.
Moldova György azt írja a 
A Mária Rádiós napkelte egyszerre volt remek kikapcsolódás és feltöltekezés a reggeli forgalomban. Jó keresztény zenék, sokféle program, interjúk, beszámolók, riportok, keresztény-könyvismertető, net-ajánló, betelefonálók...(és egyáltalán nem didaktikusan!) Az ember kicsit úgy érezte, hogy az élet tényleg csak Krisztus körül forog és a világon minden tényleg róla és a hívőkről szól. Az ember otthon érzi magát hallgatva a műsort: nekünk szól, a mi hitünkben, a mi észjárásunk szerint - a rádióból - egészen furcsa és boldogító érzés. Bár Jézus imájában azt kérte: "...ne vedd ki őket a világból..." - azért néha jól esik kikerülni belőle, mégha csak egy órácskára is. 
Minden nap a megszokott út a metróval. Árpád híd-Ecseri út, időnként közbevetve Batthyány tér-Deák tér. A Ferenciek terétől kezdek éledezni. A jól megszokott utastársak, a jól megszokott karakterek...
A képen a darab kottakéziratának egy lapja. A mű röviden: Tannhäuser egy dalnok a kora középkori Német Birodalomban, aki dicsőségben úszva enged buja kívánságainak és leköltözik Vénuszhoz az Alvilágba, de mivel hamar ráun az állandó paráznaságra, visszatér a bölcs énekmondók világába. Rögvest egy dalnokverseny kellős közepébe, ahol csúfosan leszerepel, t.i. kiderül, milyen bohón élt és ráadásul Vénusz istennővel. Meg akarják ölni, de a király lánya, aki rettentően szereti kieszközöl neki egy bűnbánati zarándoklatot Rómába, de nem kap kegyelmet, bár őszinte megbánást mutat, így összetörve azt tervezi inkább visszatér Vénuszhoz és a bujálkodáshoz (titokban én ennek drukkoltam, mert nagyon tetszett az alvilágra komponált Wagner muzsika). Közben a királylány belehal a fájdalomba, hogy nem tér vissza a bűnbocsánatot nyert zarándokokkal Tannhäuser. Ez letaglózza a dalnokot és közben a meghalt királylánynak köszönhetően isteni bűnbocsánat is születik.
Megnéztük a Harry Potter 2-es részének filmváltozatát (olyan kereskedelmis módon vetítették, kb 6 reklámblokkal és a stáblistát a film végén úgy pörgették, hogy csak egy fehér csíknak látszottak a nevek). Nem is ez a lényeg, sőt nem is a filről akarok írni: nehéz a könyvet adaptálni, a rendezőnek sikerült is, meg nem is.
U.i.: A témához kapcsolódó és érdekes Dumbledor karaktere a műben, aki az öreg varázsló-igazgató a Roxfort iskolában. Jelleme, bölcsessége és jósága, már-már krisztusi (láthatóan bibliai hitigazságainkra lett megírva a szerepe). Az ember szinte nem is érti: hiszen ő egyértelműen keresztyén! Megdöbbentően biblikus az észjárása és a cselekedetei (még az ellenségével is jó, megbocsát annak is aki ellene támad, alázatos, de elveihez végig hű és sorolhatnánk a szeretet himnuszát, a lélek gyümölcseit, mind ráillik).
Unokahúgom Mesi és völegénye Gábor esküvőjén voltunk a Szent Gellért plébánián a mai napon. Jól éreztük magunkat. Gáspár atya beszéde nagyon tetszett. A zene és ének tekintetében én konzervatívabb vagyok, de tény, hogy a gitáros "kántorjelölt" srác nagyon profi volt és szépek lettek a dicsőítések.
Végeztem a festéssel. A plafon kicsit kifogott rajtam, mert a két nagyszekrényt és az ágyat nem tudtam kivinni a hálóból, meg a Tikurillás festék fedése is csalódást okozott. Megállapítható, hogy a festés, csak érettebb hívőknek való feladat: nagy a kísértés, hogy az ember káromkodjon, amikor lecsöppen a fehér festék (pláne, ha a piros falra).
A múltkori festéskor nagyon meg voltam elégedve a Tikurillás festékkel, így most is ide tértem be. 3 liter bézs szín 3500 körül volt, de az 5 liter pirosra 27.000 Ft-ot számoltak fel (állítólag a piros pigment drága), így csak a plafonra vettem meg az anyagot. A Bricoban viszont egyenáras a fehér és a piros is a duluxból (ami minőségben jobb volt, mint a tikurillás). Így ott 5 liter csak 11.000 volt. Érdemes odafigyelni, mert a világos színből is 11.000 lett volna 5 liter, tehát a Tikurillánál minden festékért annyit fizetsz amennyibe kerül, a Bricóban pedig egyenár van (megátlagolják)! A Bricoban ráadásul pont egy olyan eladót fogtunk ki, aki láthatólag szereti a munkáját. Segített tanácsokkal, ötletekkel, udvariasan, kedvesen. Annyira sokat tud az ilyen jelenteni az embernek és annyira elszoktunk az ilyentől. 
Valamikor gimnáziumi éveim alatt kaptam rá Mikszáthra. Kötelezőként el kellett olvasnunk a Jó palócokat és a Tót atyafiakat. A két novelláskötet nem igazán tetszett. Mai napig nem értem, mért nem valami mást választottak kötelező olvasménynak az illetékesek: mondjuk a Beszterce ostromát, az Akli Miklóst vagy a Beszélő köntöst. Mind-mind olyan darabok, melyek meghozzák a kedvet Mikszáth csodálatos anekdóta-világához, a századforduló polgári milliőjét görbe tükörben láttató író műveihez. Hál' Istennek tanárnőnk kötelezőként feladta az Új Zrínyiászt is, így megmenekült Mikszáth attól, hogy beessen szürkeállományom emésztőjébe a többi jobbsorsra érdemes író közé.
A képen "jó"magam is látható vagyok, aki a Barnabások első gólját felvállaltam. A szó-szoros értelmében, mivelhogy vállal sikerült bejuttatnom a labdát a hálóba (azaz a rácsban végződő kapuba). Mielőtt rákérdezel: Nem! Nem öngól volt!
